+36-30/589-86-24

Egy Mascar Maxi vetőgép Tunyogmatolcson

Hagyomány már a SZEGÁNA Kft.-nél, hogy az újév első napjaiban a területi képviselők felkeresik  régi partnereiket, hogy személyesen is átadják a cég üdvözletét és jókívánságait.

Január második  felében egy verőfényes téli napon kerestem fel Tunyogmatolcson Szabó Gyula gazdálkodót. A szokásos üdvözlet, naptárátadás után – hiszen ilyenkor nem illik üres kézzel érkezni egy régi partnerhez – hamar a gazdálkodásra terelődött a beszélgetés fonala. Röviden kitértünk az elmúlt év gazdasági eredményességére is. Szabó úr nem dicsekedett, csak annyit mondott: „zártunk már sokkal rosszabb évet is.”

Neki is sok fejtörést okoz a svájci frank árfolyamának kedvezőtlen alakulása a hiteltörlesztések szempontjából.

Rövid véleménycsere után eljutottunk képviseletem szakterületéhez, a mezőgazdasági erő- és munkagépek használatához. A házigazda büszkén mutatta meg gépparkját.

a4178

2008. évi vetési szezon óta használom a felújított MASCAR Maxi vetőgépet. Az enyém 6 soros, teleszkópos, tárcsás csoroszlyás , műtrágyaszórós, 2*290 literes tartállyal ellátott vetőgép”– kezdte a bemutatást Szabó Gyula.

Hogyan jutott arra a döntésre, hogy éppen a MASCAR Maxi vetőgépet vegye meg? – kíváncsian vártam választ, mivel ezt a gépet még elődöm adta el.

Gyula erre a következőket mondta: ennek van egy kis rövid története: „A 2007-es Farmer-Expon sétálgattunk feleségemmel. Éppen a SZEGÁNA Kft. standján nézegettük a gépeket Katalin asszonnyal. Az egyik gépen feltűnt egy fényes fémdoboz, melyet tükörként használva igazított a frizuráján. Az érdeklődést észrevette Nagy Miklós, a SZEGÁNA Kft. igazgatója és szóba elegyedett velünk. Szó szót követett, s mivel pénzhiányra hivatkoztam, megvételre ezt az általuk felújított használt vetőgépet ajánlotta nekünk. A kiállítás után néhány nappal elutaztam Szegedre, ahová már nem a feleségemet, hanem egy műszaki szakembert vittem magammal. A kiállításon ajánlott, a cég által felújított  MASCAR Maxi vetőgépet átvizsgáltuk,s a látottakkal meg voltunk elégedve. Így néhány hét múlva a SZEGÁNA Kft. le is szállította a gépet.”- mesélte Gyula.

Én csak tovább érdeklődtem, hogy utólag értékelve jó döntést hozott-e?

„Évente 100-110 hektárt vetek a géppel középkötött- és kötött talajon. A 4 vetési szezonban egyetlen nappal sem hátráltatta a munkát géphiba. Ezért a géppel nagyon meg vagyok elégedve, nyugodt szívvel tudom ajánlani minden gazdatársamnak, aki vetőgép beszerzésén gondolkodik”- mondta a büszke tulajdonos.

Milyen üzemeltetési, javítási, karbantartási tapasztalatai vannak a vetőgéppel kapcsolatban?

„ A 4 vetési szezon alatt 2 sornyító- és egy nyomjelző tárcsa csapágyat cseréltem. Volt még egy meghibásodás, amire egy kicsit nehezen jöttünk rá. Az egyik műtrágyaszóróból mindig később fogyott ki a műtrágya. Néhány órás töprengés és szerelés után rájöttünk a szakember kollégával, hogy a középső adagoló csiga visszafelé hordta a műtrágyát. A csigát kiszereltük, megfordítottuk, azóta remekül adagolja a beállított értékeket. Ez általában 200-400 kg/hektár mennyiségek kijuttatása az én esetemben.”

Gyula fontosnak tartotta elmondani üzemeléssel kapcsolatos tapasztalatait:

  • „Sokkal könnyebb dolgom van, mint az előző vetőgéppel.
  • A birtokom sok apró parcellából áll és így a más-más növényfajta miatt gyakran cserélgetni kell a vetőtárcsákat, ami ennél a gépnél nagyon egyszerűen végezhető.
  • Naponta többször kell vonulni az egyik táblából a másikba és ebben az egyszeres teleszkópos váz sokat segít. Megjegyzem a következő gép már dupla teleszkópos lesz.
  • Nagyon tetszik a tőtávolság beállíthatóságának egyszerűsége.
  • Ezen a vetőgépen egy nagyon jól működő Digitroll vetésellenőrző berendezés van.
  • Sokkal nyugodtabban várom a vetemény kikelését, mert ezen berendezés használata óta még nem volt sorhiány.
  • Pontosan be tudom állítani a vetésmélységet.
  • A nyomjelzője nagyon praktikus és kényelmesen működtethető.
  • Mivel a talajkerék szabadonfutós, még egy láncot sem szakítottam el tolatással.
  • A kijuttatott műtrágya mennyisége széles határok közt egyszerűen állítható.
  • Általában 8-10 km/h sebességgel vetek, de volt már, hogy az idő megsürgetett és 12-13 km/h sebességgel vetettem, de így is pontosan rakta le a vetőmagot.
  • Ami talán problémát okozott, hogy a poros műtrágyát nem hajlandó pontosan kiszórni, ez eldugíthatja a rendszert. Annyi szerencsénk van, hogy tele tartálynál is kilehet takarítani a csigaházat a műtrágya kifolyása nélkül.”

„Egy szó, mint száz: amióta ezzel a géppel vetek, mérhetően javultak a termésátlagaim.

A 4 vetési szezon többletterméséből már bőven kitelt a vetőgép ára.”

Köszönöm a beszélgetést és kívánom, hogy ez az év is sikerekben gazdag legyen.

Hőgye Imre

Mascar Maxi vetőgép Tunyogmatolcson cikk Mezőhír 2012 február.pdf