Bogballe M2W base műtrágyaszóró DLZ teszt

 

Dán precizitás a műtrágyaszórásban

Már jó ideje köztudott tény, hogy a Bogballe igen jó műtrágyaszórókkal van jelen a nemzetközi piacokon. Az M-line új terminálja és a pontosabb súlymérő technika révén a dánok most megint magasabbra helyezik a mércét. Tesztünkben kereken 600 ha területen vizsgáltuk, hogy az új, 2350 literes tartállyal rendelkező M2W base valóban beváltja-e a hozzá fűzött reményeket.

A Bogballe egy műtrágyaszóró gyártásra specializálódott kis dán vállalkozás,amelyet 75 évvel ezelőtt egy Anders Peter Laursen nevű gazda alapított Bogballe faluban. A kezdetektől fogva családi tulajdonban levő gyár németországi piaci részesedése messze kisebb, mint a mezőnyt vezető Amazone és Rauch vállalatoké,viszont a Bogballe nyújtotta technológia korántsem marad el az éllovasok mögött. A Bogballe volt az első olyan gyártó, amely bevezette a súlymérővel ellátott műtrágyaszórókat, mely rendszer azóta is hódít. A dánok különösen nagy gondot fordítanak az alkatrészek megmunkálásának minőségére: az erősen igénybe vett részeket nemesacélból készítik, illetve minden fém alkatrészt megcsiszolnak megmunkálás előtt, így a felület durvább lesz, az élek pedig tompává válnak. A technológia előnye, hogy a porlakk bevonat jobban tapad és tartósabb lesz – különösen a peremeken;a rozsdásodás elleni védelem amúgyis örökös téma a műtrágyaszóróknál.

Érdekes „fordulat”

A Bogballe műtrágyázók egyik különlegessége a repítőtárcsák forgásiránya: az Amazone és Rauch gépekkel ellentétben a dán műtrágyaszórók tárcsái összefelé (In-Center) forognak, ennek következtében a tábla kezelésének befejezésekor a szóráskép mindig négyszeres átfedést mutat. A Bogballe szerint ezáltal javul a szórás pontossága (lásd a „Négyszeres átfedés” című ábrát).A „hibákat megbocsátó rendszer” esetében ugyanis – a versenytársaktól eltérő módon – a jobb tárcsa nem csak jobbra és egy kicsit a másik tárcsa munkáját átfedve, hanem balra is a teljes munkaszélességben szór. Elméletileg ez teljesen logikus megoldás. Ha kettő helyett négyszer annyi műtrágya esik egy területre, akkor fele akkorára csökken az egyes adagok nagysága,és az esetleges hibák ilyenkor kevésbé érvényesülnek. A szemcsék repítési íve a műtrágyaszóró mögött laposabb és szélesebb, így a szóráskép egyenletes: erről a szántón és a csarnokban is megbizonyosodhattunk.

A pontosságot a variációs együttható adja meg: a 10% alatti érték jónak számít. A variációs együttható (vagy más néven relatív szórás) egy átlagos érzékhez képesti eltérést mutatja meg. Amennyiben értéke 5% alatti,úgy a szórás pontossága nagyon jó; 10 és 15% között pedig kielégítő.

Határszórás

A két művelőnyom közötti átfedés nagyon ötletes és jó, a táblaszélen azonban nem kívánatos jelenség. Ilyenkor a műtrágya a szomszéd földjére,vagy rosszabb esetben valamely természetes vízbe hullik, éppen ezért van szükség külön határszórás állításra. A vetélytársak gyakorlata ebben a kérdésben pl. az, hogy a műtrágya áramlását korlátozzák, így a szemcsék nem repülnek olyan messzire –csak a tábla széléig. A Bogballe határszóráskor megfordítja a szórótárcsák forgásirányát, és a repítőtányérok hátsó oldalát használja szórásra: a szórólapátok különleges kiképzésének és a lecsökkentett fordulatszámnak köszönhetően a műtrágya kevésbé repül messzire, így a szóráskép a mezsgyénél meredeken lefelé ívelő görbét rajzol. Ezzel egy időben a szórási irány megváltoztatása (belülről kifelé) révén lehetővé válik, hogy a többi gyártó gépeihez hasonló módon a műtrágyát a tábla széléről egy működő tárcsával juttassuk ki. A kifelé forgó repítőtárcsák szórásképe a műtrágyaszóró mögött meredeken ível lefelé, így a gép nagyjából a traktor külső részéig szór.

a4732

A boltozódásgátló kíméletesen bánik a műtrágyával. Aprómagvak és granulált csigaölőszerek kijuttatásához a keskeny tolózár használható.

A tesztgép

A teszt során egy 2350 literes M2W base szórót használtunk. Az M-line műtrágyaszórók „base” kivitelének szélessége 2,40 méter, a tartály mélysége 1,24 m, a „plus” verzió tartálya 2,9 m széles és 1,4 m mély. Az M-line kivitelű gépek befogadóképessége 1250 és 4050 liter közötti – a változat és az oldalmagasítás függvényében. A tesztelt műtrágyaszóró 2,4 m széles, mely helyeken (pl. keskeny dűlőutakon vagy települések határain belül) igen praktikus. Magasítások nélkül az M2W base 1250 l műtrágya befogadására képes. Két 18 cm magasítás került felszerelésre. (2×630 € felár).Ezeken túl még legfeljebb egy 11 cm-es magasítás szerelhető fel, így a tartályba akár 2 675 liter műtrágya fér egyszerre. A tesztgép önsúlya 548 kg,a „base” tehát 3000 kg megengedett össztömeg esetén majdnem 2,5 tonna műtrágyával terhelhető.

Calibrator Zurf+mérleg

A típusjelölésben található „W” a súlymérő technológiára utal, amivel mi igen könnyen és jól boldogultunk.Gondoljunk csak olyan esetekre, amikor egy halom műtrágya áll a csarnokban,de nincs a telepen mérleg –ilyenkor mindig csak utólag derül ki,hogy jól becsültük-e a mennyiséget. A mérőrendszer segítségével pontosan áttekinthető, hogy hova mennyi műtrágya került. A hektárszám és a szabályzó számítógépen kijelzett beszórt terület nagysága kis híján megegyezik.Ezeket a műtrágyaszórókat ugyanis már az új Calibrator Zurf szabályzó számítógéppel látták el,így a súlymérős gépek által elmentett adatok átvihetőek az irodai számítógépre.Az új szabályzó számítógép súlymérő rendszer nélkül is használható,de maximális pontosságot csak azzal együtt nyújtja. A Bogballe csak egy mérőcellát alkalmaz, ezért a tartályt egy paralelogramma felfüggesztésű külön keret tartja. A mérőcella max. 6000 kg súllyal terhelhető, ami bőven elegendő arra, hogy kibírja a kátyúkon vagy rossz földutakon való áthajtás hatására fellépő erőket.A súlymérő rendszerrel nem akadt problémánk. A súlypont a külön tartókeret miatt csak 4 cm-rel tolódik hátrébb. A keret vezetését felül két rugólemez, alul külön tartókeret két tűgörgős csapággyal ellátott rúd végzi.Új az „Intelligent Control“ elnevezésű érzékelő is, amely ellenőrzi a mérleg által mért értékeket, és a „rossz” adatokat elveti (pl. lejtős területen),a mérleg ezáltal még pontosabban dolgozik.

a1454

A vezérlés a Calibrator Zurf segítségével egyszerűen megy. A PC és a szabályzó számítógép közötti adatcsere USB-kulccsal lehetséges.

Egyszerű kezelés

A Calibrator Zurf szabályzó számítógép segítségével a műtrágyaszóró igen könnyen kezelhető. A beállítás mindössze annyiból áll, hogy a kívánt munkaszélességhez illeszkedő szórótárcsákat kiválasztjuk és felszereljük;magasabb növényállományban végzett tápanyag-utánpótlás során lehetőség van a gép alsóbb függesztőpontjainak használatára. Ezt követően a szórót a táblázat vagy a számítógép adatai szerint néhány fokkal meg kell dönteni (a kereten elhelyezett vízmérték segítségével). A saját tömeg és a kerekek felfüggesztésének függvényében a dőlésszög kicsit változhat, de ez a mi esetünkben szinte semmilyen hatással nem volt a szórási szélességre; legalábbis a szóráskor és később, az állomány vizsgálatakor nem tapasztaltunk érdemi különbségeket. A hidraulikus felső függesztőkar nagyon praktikus,ugyanis ezzel menet közben is állítható a szórási magasság és a dőlésszög (ez hagyományos függesztőkarral nem oldható meg). Lényegében ebben az esetben elég csak a kívánt szórásmennyiséget és munkaszélességet beállítani, minden mást az elektronika intéz. Arra azonban számítani kell, hogy ilyenkor kezdetben a gép kissé pontatlanul dolgozhat – a tesztelt súlymérős műtrágyaszóró már 25 kg után beállt a helyes értékre. Aki a táblázat alapján adja meg a megfelelő kalibrálási értéket, az kezdettől fogva precíz munkát végez. A súlymérő rendszer adataira támaszkodva a számítógép másodpercenként tízszer veti össze az előírt és ténylegesen mért mennyiségeket, és ennek alapján automatikusan elvégzi a tolózárak állítását. Az új szabályzó számítógép és a PC közötti adatcsere USB kulcson keresztül történik, a rendszerhez tartozó program jóvoltából pedig az egyes táblákra vonatkozó trágyázási naplók hozhatóak létre a számítógépen.Ehhez az összes tábla adatait be kell vinni a Zurf.com programba, majd létre lehet hozni egy mappát pl. az első műtrágyázásra vonatkozóan. A program segítségével négy, egyenként 100 táblát tartalmazó mappa hozható létre.A program a műtrágya típusának és mennyiségének megadását követően az interneten keresztül összegyűjti a szóró számára szükséges beállítási paramétereket. A megkért beállítások átvitele automatikusan történik.

Az adatokat USB kulccsal lehet áttölteni a Calibrator Zurf-re. A szántón aztán már csak ki kell választani a megfelelő mappát és szántót, be kell állítani a gép megfelelő dőlését, és máris a lóerők közé csaphatunk. Amennyiben más is használja a szórót, vagy több tábla kezelését is tervezzük, úgy több fájl is létrehozható, illetve tölthető fel a PC-ről. A nyilvántartható táblák száma gyakorlatilag végtelen – ez eddig szép is volna, de a rendszer sajnos egyetlen táblatörzskönyvvel sem kompatibilis, és a pl. Excel-táblázat formátumban elmentett adatok kizárólag csak exportálhatóak. Így ugyan beolvashatóak a táblatörzskönyvbe,de nem bővíthetőek az abban található adatokkal. Nem marad más hátra –kézzel kell betáplálni az összes táblát.A szabályzó számítógép maga nem ISO-kompatibilis, de egy soros interfész segítségével minden forgalomban levő rendszerhez csatlakoztatható,és a szükséges adatok átvihetőek.

a4727

A leforgatást és a maradék műtrágya kiürítését a szórótárcsán levő nyílás és egy terelőlemez segíti

Calibrator Zurf

A szépen kidolgozott szabályzó számítógép nagyban leegyszerűsíti a műtrágyaszóró kezelését. A Zurf.com lehetővé teszi a PC-hez csatlakozást és az internet-hozzáférést,így egyszerűen a PC-n ki kell keresni az internet alapú nagy adatbázisból a műtrágya típusát, meg kell adni a kívánt mennyiséget,sebességet, valamint a műtrágyaszóróra vonatkozó adatokat (pl. dőlésszög,repítőtárcsa és kalibrálási érték). Ezeket az adatokat egy USB-kulccsal át kell vinni a Zurf egységre, és már indulhat is a kezdetektől fogva igen pontos szórás. Amennyiben egyszerűen csak a mennyiséget és a sebességet adjuk meg, úgy a számítógép a legutóbb használt értékeket veszi alapul, és a mérleg által közölt valós és az előírt adatok összehasonlításával fogja a szórót beállítani.A határszórás beállítása szintén a szabályzó számítógépen keresztül történik. Igen hasznos a Súgó funkció, amely könnyen megérthető útbaigazítást nyújt, ezért többé nincs szükség szórási táblázatra.

Határszórás beállítása a fülkéből

A gyakorlatban ez a következőképpen néz ki: a TLT-t le kell állítani,majd megnyomjuk a szabályzó számítógépen a határszórás gombját. Ezután a menüből ki lehet választani,hogy a határszórás a tábla szélétől,vagy a tábla széléhez történjen. Végül be kell kapcsolni a TLT-t, és csökkentett fordulatszámmal kell továbbindulni. A legjobb szórásképet akkor kapjuk, ha a táblát először körbejárjuk,és csak azután megyünk végig a művelőutakon. A táblaszélről elvégzett határszórás mindig az óramutató járásával ellentétes irányban történik, mivel ilyenkor a jobb oldali tárcsa kapcsol ki. Amennyiben lehetőség van rá, úgy érdemes a határszórást az első művelőútról, azaz a tábla széléhez irányítottan elvégezni, mivel ekkor mindkét repítőtárcsa dolgozik,és a tartály egyenletesen ürül. Ha a mezsgyén haladva végezzük a szórást,akkor a tartály bal oldala gyorsabban kiürül, így előfordulhat, hogy fel kell függeszteni a munkát még akkor is, ha 200-300 kg műtrágya van a tartályban.

200 kg megmaradt műtrágya esetén kikapcsol az automatikus adagolás,és a szórás az utolsó mérési értéket használva folytatódik. A kiürítés jól működik, de valakinek be kell másznia a tartályba, és ki kell takarítania az anyagot. A hátsó védőkeret nagyon csábító, de ezt nem a felmászáshoz találták ki – ezek a kengyelek ugyanis terhelés alatt kicsúsznak, így akadályozva meg, hogy bárki rájuk álljon.Erre a célra inkább az opcionálisan beszerezhető létrát (340 €) javasoljuk. A munka közbeni mennyiségváltoztatás gond nélkül elvégezhető, egyszerűen csak a „+” vagy „–” gombot kell megnyomni.A szabályzó számítógépen beállítható, hogy egy nyomásra hány százalékkal csökkenjen a mennyiség.Ha a műtrágyaszórót leállítjuk, majd újra elindítjuk, akkor az ismét az előre meghatározott értékkel fog dolgozni.Sarkok vagy ék alakú területek szórásánál a szabályzó monitoron csökkenteni kell a szórás szélességét, de ilyenkor igazából a kijuttatott mennyiség csökken le. Ez kezdetben furcsának hat, de idővel mi is rájöttünk, hogy logikus megoldás: a művelőutak közötti általános átfedés miatt ugyanis elég,ha csak a mennyiséget csökkentjük.Az eljárás a gyakorlatban is bevált; az állományok nem kaptak se túl kevés,se túl sok műtrágyát. Amennyiben túl kis mennyiség kiadásakor nincs meg a megfelelő sebesség, azt a monitor hanggal jelzi; ugyanez nagy adagok esetén is igaz. Emellett lehetőség van arra, hogy a tolózárakat összekötő rudat 40%-kal kisebb vagy nagyobb mennyiségre állítsuk be – egyszerűen csak át kell kapcsolni, majd ennek tényét a Calibrator Zurf-fel is „tudatjuk”.

Összegzés

Az új Zurf terminállal felszerelt M2W egy könnyen kezelhető, jó szórásképet mutató műtrágyaszóró. Nagy kár, hogy a Calibrator Zurf nem ISOBUS-kompatibilis, és csak az adatok exportálását teszi lehetővé. A táblák felvételezését követően a gép beállítása és a trágyázási terv elkészítése (a szórási eredmények interneten való közlése miatt is) nagyon egyszerű. A hatékony súlymérő technikának köszönhetően a leforgatás elhagyható. Az ún. „intelligent Control” funkció a lejtős területeken még tovább optimalizálja a szórás pontosságát. A szórásképpel mind a tesztcsarnokban, mind pedig a szántón meg voltunk elégedve. A kidolgozás nagyon jó, a lakkozás minősége sem hagy kívánnivalót maga után. Mindent összevetve az M2W egy könnyen kezelhető, pontosan dolgozó műtrágyaszóró, amely 14 005 €-tól megvásárolható.

Négyszeres átfedés

A kéttárcsás műtrágyaszóróknál két szórási rendszer létezik: az Off-Center-rendszerű gépek esetében a repítőtárcsák kifelé forognak, az In-Center szóróknál pedig befelé. Az ábra azt mutatja,hogyan fedik át egymást a jobb és bal oldali tárcsák szórásképei. A Bogballe által is alkalmazott In-Center eljárásnál mindegyik tárcsa a teljes munkaszélességet beszórja, így trágyázáskor négyszeres átfedéssel találkozunk.

A Bogballe állásfoglalása…

…az ISOBUS-kérdéshez: A ZURF szabályozó számítógépet kifejezetten azért fejlesztettük ki, hogy garantáljuk a gép minden egyes funkciójának optimális kezelhetőségét és működését. Az ISOBUS kompatibilitás és az ISOBUS terminál a gép kezelésének egy alternatíváját jelenti.A Calibrator ZURF képes pl. meghatározott alkalmazások végrehajtásakor egy ISO terminállal kommunikálni. A Bogballe a 2009-es Agritechnikán szintén bemutatott egy ISO-megoldást, de a Calibrator ZURF továbbra is a legjobb szabályzó számítógép,ami egy műtrágyaszóróra elképzelhető.

dlz-olvasók véleménye a Bogballe műtrágyaszóróról:

„A Bogballe gépen kívül még Rauch és Amazone műtrágyaszórók beszerzésén gondolkodtunk. A szóráskép és a négyszeres átfedés miatt döntöttünk végül a Bogballe M2W mellett. A döntést az is segítette,hogy a Bogballe műtrágyaszórón minden funkció elektromosan kapcsolható. A konkurenciához képest nincs nagy árkülönbség,de jó pont volt a szabályzó számítógép USB-csatlakozója is, amely lehetővé teszi az egyes táblákra vonatkozó adatok nyilvántartását. A feljegyzések igen átfogóak,és nagyban hozzájárulnak a dokumentáció teljességéhez. A Zurf terminál könnyen kezelhető: a menüvezetés logikusan felépített,a kijelző jól olvasható. A memória elég nagy, 99×4 tábla adatainak rögzítésére elegendő.A súlymérő egység lényegesen megkönnyíti a kezelést, és megfelelő vezetési mód mellett lehetővé teszi a teljes kiürítést. A Fendt 395 eszköz hordozóra könnyebben kapcsolható, mint a Fendt 716-os traktorunkhoz.Nem csalódtunk a gépben, újra megvásárolnánk. A közeljövőben a tartály méretének megnövelése céljából valószínűleg még egy magasító modult veszünk.”

Raimund Högen, 92685 Floß

„400 ha-on gazdálkodunk. Az M3W plus típusú, 3300 literes műtrágyaszórónkkal ezidáig 1000 hektárt szórtunk meg, ebből 600 ha-on pétisót, 200 ha-on pedig prillezett karbamidot adtunk ki. A főkeret nagyon jól kidolgozott és kiválóan lakkozott. A boltozódásgátló jól működik. Az elektromos vezérlés miatt nincs szükség hidraulikus csatlakoztatásra. Mivel csak a dőlésszög változik, ezért a beállítások egyszerűek.A kiszórandó mennyiség beállítása is egyszerűen és pontosan elvégezhető a szabályzó számítógépen.A súlymérő jól és megbízhatóan működik. A határ- és táblaszélszórás pontos, amit mi külön pluszpontként értékelünk. A kémlelő nyílás azonban túl kicsi és rosszul tömített. Három tonnás rakomány esetén pótsúly kell a traktor első tengelyére.”

Manfred Huber, 86551 Aichach