Barion Pixel
Pályázatok

CELLI aktív hajtású talajművelő gépek

 

Az olasz CELLI gyár az első, kis sorozatban gyártott gépektől kezdve a mai profi gépek gyártásáig hatalmas fejlődésen ment keresztül.

A cég a mezőgazdaság gépesítésével együtt fejlődött. A kezdetektől mára már több mint 200 000 gépet gyártottak. Ma a világ 45 országában elérhetőek, és a CELLI gépek a kis-, közepes- és nagygazdaságokban is dolgoznak, a legkülönfélébb munkakörülmények között.

A gépek megbízhatóságának és jó ár-érték arányának köszönhetően a gyár folyamatosan fejlődik. Mára már évi az 6000 munkagépet is meghaladja a gyártási kapacitásuk, amely 56 különféle modellsorozatra terjed ki, 15-360 LE teljesítmény kategóriában.

A gyár 50 000 m2 alapterületű, az alkalmazottak száma 130.

A CELLI stratégiája

A CELLI Olaszországban és Európában a mezőgazdasági gépgyártó szektorban jelentős szerepet tölt be,és az évek folyamán számos szegmensben vezető pozíciót ért el az olasz piacon.

Ha egyetlen szóban kellene összegezni, hogy milyen helyet kívánnak elfoglalni a piacon, akkor az a SPECIALISTA lenne, a gyár ugyanis a kardánhajtású talajművelő gépek gyártása mellett kötelezte el magát. Úgy gondolják, ha egy gyár túl sokféle célú gépet szeretne előállítani (ami manapság elég gyakori), akkor nem tud megfelelő eredményt elérni a különböző célgépek fejlesztésnél és a minőség kialakításánál. Ez a stratégial ehetővé teszi számukra, hogy széles választékuk legyen az aktív hajtású talajművelő gépekből, így kevés versenytársuk akad ezen a piacon, aki hasonló kínálatot nyújtana ebben a szegmensben.

Kulcsfontosságú továbbá a gyár számára, hogy a gépeik forgalmazói a piacon elismert, régóta jelenlevő cégek legyenek, amelyek az eladás után szervizt is biztosítsanak a gépek számára.

A CELLI célja mindig az, hogy komoly,megbízható és dinamikus piaci jelenléttel hosszú távú üzleti kapcsolatokat alakítson ki a vevőkkel, mert tudják, hogy a profizmus és a türelem mindig kifizetődő számukra.

Egy új tervező csapat a CELLI-nél már három éve dolgozik egy gép fejlesztésén,amely szabadalmaztatott technológia segítségével a talaj fertőtlenítését végzi kiváló hatékonysággal és alacsony költség mellett.

A gyár általános bemutatása és a stratégiájának ismertetése után térjünk rá a termékekre:

Talajmaró

A CELLI által készített 36-féle talajmaró-sorozatba több száz különféle gép tartozik, ráadásul ha a különféle opciókat is figyelembe vesszük,akkor a lehetséges variációk száma szinte végtelen. A gépek munkaszélessége 85-600 cm-ig terjed, így minden felhasználó megtalálhatja a számára megfelelő méretűt. A talajmarókat 4-féle késsel lehet választani: hagyományos íves késsel („C” típus),kis hajlítási sugarú késsel („L” típus),egyenes késsel és tüskével. A hazai mezőgazdaságban még nem igazán ismertek az egyenes késes és a tüskés talajmarók, amelyeknek nagy előnye a hagyományos talajmarókkal szemben, hogy a közvetlenül a munkamélység alatt következő talajréteg nem tömörödik össze.

Tehát az eketalphoz hasonló betegség, ami a hagyományos talajmarók használatakor fordulhat elő, az egyenes késes és a tüskés talajmarónál nem alakul ki.

A CELLI talajmarók kiemelésre érdemes jellemzője, hogy robosztus,erős szerkezeti felépítéssel rendelkeznek,amely még sok éves munka után is megőrzi az alakját, így tökéletes pozícióban tartja a hajtómű elemeit. A dupla rétegű, vastag lemezből kialakított váz mindegyik sorozatnál alapvető jellemző; erre van felhegesztve az oldalsó hajtómű és az előre szerelt négyszög acél, amire a hárompont felfogatása kerül.

A végfal felül zsanérozott, vastag lemezből készült, és úgy lett kialakítva,hogy a géppel egyenletes talajszintezést lehessen elérni. Opciósan bizonyos gépekhez rugóleszorítású végfal is rendelhető, amellyel a talajszintezés szinte tökéletes. A szintén opciós hidraulikus végfalleszorítás pedig lehetővé teszi, hogy a gép könnyen alkalmazkodjon a gyorsan változó munkakörülményekhez.

Az olajfürdős szilentek tökéletes védelmet nyújtanak a rotor csapágyazásának.Ezek a szilentek az iparban általánosan használt fajták, por- és vízzáróak. A vízszintes tengelyes talajművelő gépeknél a rotor csapágyazása a gép kritikus része, mivel nagy erőkkel és nehéz munkakörülményekkel kell megbirkóznia. A csapágyak védelme két acéltárcsával van megoldva, amelyek egymással ellentétesen forognak, ezzel vákuumot hoznak létre, így a legkisebb porszemetv agy vízcseppet sem engedik a rotor csapágyazásához. Ez a rendszer már több ezer gép esetében bizonyította hatékonyságát, még olyan vizes körülmények közt is, mint a rizsföld.

a4663

A hajtóműveket mind a CELLI tervezi,gyártja és garantálja a minőségüket.

A minőségi kések nagy falvastagságú rotorokra hegesztett tartókra vannak csavarozva. A gyártósoron az automata hegesztőgépek úgy optimalizáljáka hegesztés műveletét, hogy a gép olyan kiváló jellemzőkkel bírjon,mint: kemény anyag, nagy terheléssel szembeni ellenállás és tökéletes kiegyensúlyozottság. Az egyedi kialakításnak,a kések elrendezésének és a jó kiegyensúlyozottságnak köszönhetően a teljesítményfelvétel és a rezgés minimális. A nagy térköz a váz és a kések között kötött talajon és szármaradványos területen egyaránt csökkenti a beragadás veszélyét. További előnye még a nagy szabadmagasságnak az elérhető nagyobb munkasebesség és a nagyobb munkamélység.

Többféle kialakítású talajmaró közül lehet választani: van fix vázas középső felfogatással, fix vázas kézi kitolással, fix vázas hidraulikus kitolással,illetve automatikus kitolású gépek és nagy munkaszélességű gépek,felcsukható kivitelben. A gépeket számos opciós felszereléssel lehet kiegészíteni, mint pl. többsebességes hatómű, elmunkáló henger, stb.

Forgóborona

Az egyik legfontosabb műszaki jellemző a CELLI forgóboronáknál az erős hegesztett váz, amelybe a boronafogak hajtó fogaskerekei kerülnek.Ez a megoldás nem olcsó, de a fogaskerekek vonalba rendezése és kapcsolódása így pontos, ami hosszú élettartamot biztosít a hajtás elemei részére.Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy nem kell plusz erősítést szerelni a hárompont-csatlakozáshoz és az oldalakhoz,amely megoldás a felcsukható gépeknél különösen előnyös. A kialakításnak további előnye, hogy a kopó alkatrészek és a csapágyak cseréje néhány perc alatt megoldható.

a4664

A rotorok távolsága igen fontos jellemző a forgóboronánál; a CELLI-nél megfigyelték, hogy a 25 cm-es rotortávolság az ideális, mivel az még kellően sűrű a jó munkához, de a nedves talaj esetén felmerülő beragadásveszély már minimális.

A rotorok dupla csapágyazásúak,a csapágyak távolsága nagy, így a szerkezet ellenálló a késeknél jelentkező erőhatásokkal szemben. A felső csapágy feletti védőlemez alkalmazása csökkenti a csapágy kenését; ennek ellensúlyozására a fedél zsírzószemekkel is el van látva. A rotorok kései olyan hosszúak és erősek, hogy akár 33 cm munkamélység is elérhető velük, ami azt jelenti, hogy hasonló munkamélységgel tud dolgozni mint egy eke, ám azzal ellentétben sokkal jobban megőrzi a talaj nedvességtartalmát. A borona munkája után fontos a talaj lezárása, erre 4-fajta henger,pálcás, taréjos, tüskés és spirál is választható.

A forgóboronák tekintetében a CELLI-nek van a piacon a legszélesebb kínálata, 100-700 cm munkaszélességgel,előre, hátra és előre-hátra szerelhető kivitel; vetőgéppel egybeépített vagy felcsukható változat is megtalálható a kínálatban. Az opciós tételek sora is igen hosszú: az említett 4-féle henger mellett többsebességes hajtómű, simítórúd, olajhűtő rendszer,mélységállító kerék, stb.

Mulcsozó, zúzó

Ezeknél a munkaeszközöknél is kiemeli a gyártó a gépek erős felépítését,a vastag lemezből készült dupla rétegű vázat. A masszív felépítés mellett a gép tervezésekor olyan szempontokat is figyelembe vettek,mint az alacsony magasság; így kisebb az esély, hogy a gyümölcsfákban kárt tesz a gép. A hajtóművek alapfelszereltségként szabadonfutóval is fel vannak szerelve, ami csökkenti a hajtóműre ható nyomatékot,amikor a traktor kikapcsolja a TLT-t. A vízszintes tengelyű zúzók alapfelszereltségként rendelkeznek állítható és cserélhető állókésekkel, aminek segítségével a munka minősége szabályozható.A kívánt munkaminőség eléréséhez a késtől a kalapácsig 9-féle vágószerszám közül lehet válogatni, így az olyan különleges igények is kielégíthetőek, mint az akár 15 cm átmérőjű ágak összezúzása. A kínálatban van egy különleges zúzó, amely egy hidromotoros hajtású rendfelszedővel is rendelkezik, így az ágakkal teli területen sem nyomja le azokat a földbe. A gépek munkaszélesség szempontjából a 95-450 cm közötti tartományba tartoznak; a legnagyobbak már hidraulikusan felcsukható változatok. A kínálatban továbbá hidraulikusan kitolható és kommunális,árokparti munkákra alkalmas zúzók is megtalálhatóak.

a4666

a4665

Ásógépek

Az ásógépek a talajmunka azon eszközei, amelyek olyan munkakörülmények közt is gond nélkül megállják a helyüket, mint amilyen például a teljesen vizes talaj. A gépek akár 40 cm munkamélységgel tudnak dolgozni (a mélylazítóval szerelteknél ez 60 cm), így az eketalp betegség ellen is megfelelőek, ráadásul a vonóerő igényük is kicsi, mivel inkább a traktor TLT-teljesítményét veszik igénybe. Különösen a kertészetekben az üvegházak és fóliák alatti talajforgatás kiváló eszközei.

a4667

A gépek vázának, felépítésének igen merevnek, erősnek és főleg pontosan megmunkáltnak kell lennie, hogy hosszú élettartamot biztosítson az eszköz számára. Ennek érdekében a fémmegmunkálás utolsó szakasza a hegesztés után történik.

A forgattyús tengely a gép „szíve”,amelyhez az ásólapátok dupla szárral kapcsolódnak. A gép tervezésekor nagy hangsúlyt kapott az a szempont,hogy a szerkezet még felázott talaj esetén is megfelelően védett legyen beragadás ellen. A tengely csapágyazásának por és víz elleni védelme hasonló módon van megoldva, mint a lánctalpas traktoroknál.

A gépek 80-350 cm munkaszélességgel rendelhetőek, utánuk henger,talajformázó, forgóborona, stb. kapcsolható.

a4668

Első Celli-vásárlónk

Gudman Zsolt, Ócsa

Mintegy 30 ha-os gazdaságunkban Ócsa környékén káposztafélék és burgonya termesztésével foglalkozunk. A termesztéstechnológia elemei között kiemelkedő fontosságú a megfelelő minőségben elvégzett alapművelés, amelyet a korábban beszerzett 80-100 LE körüli teljesítményű traktorokkal nagy nehézségek árán tudtunk csak elvégezni, vagy adott esetben bérmunkában kellett elvégeztetnünk. 2010 elején jutottunk arra a megállapításra, hogy a vállalkozás fejlesztéséhez egy nagyobb teljesítményű, a mai kor követelményeinek megfelelő, korszerű traktor vásárlása nem tűr halasztást. Részben a gépkereskedők kínálatát végignézve, részben az ismeretségünkben használttraktorok üzemeltetési tapasztalatait figyelembe véve jutottunk el a McCormick traktorhoz és a forgalmazó SZEGÁNA Kft.-hez.

a4669

A választásunk egy McCormick XTX 145M típusú modellre esett. A gép vásárlásához az igen kedvező ára-értékarány mellett az is hozzájárult, hogy az egyik MTZ-t megfelelő áron beszámították az új gép vételárába, ráadásul a szervizes szakemberük, aki igen jó névvel és szakmai tapasztalattal rendelkezik,a településünkön lakik. A traktor vásárlásakor megemlítettem a területi képviselőnek, hogy egy jó minőségű forgóboronát is keresek. Ekkor ajánlotta számomra a Celli cég Ranger típusú, 3 méter munkaszélességű forgóboronáját. A gép jól megtervezett, szakszerűen, precízen kivitelezett eszköznek tűnt, amely többféle hajtóművel, különböző profilkialakítású tömörítő hengerrel és simítóval is szerelhető. Árajánlatot végül egy simítóval és „packer roller” típusú hengerrel szerelt gépre kértem. Meglepődve tapasztaltam, hogy az ár szinte a piacon található jó állapotú demó, illetve használt gépek árával is vetekedett – így került sor a gép megvásárlására.

A gépet 30 AK-ás, kötött, agyagos területen fogtuk először munkára, palántázás előkészítésére szántott területen. 1,5-2,5 km/h-ás sebességgel és 25cm munkamélység mellett végeztük az üzemeltetést. Az erőgép-munkagép kapcsolat kifejezetten kellemes munkavégzést tett lehetővé, jó területteljesítménnyel és az elvárásokat maximálisan kielégítő, kellően átmozgatott,elmunkált és visszatömörített talajszerkezet kialakítása mellett.

Összességében, az eddigi tapasztalataim alapján a gépek nem okoztak csalódást, így mindenképpen ajánlani tudom ezeket az eszközöket és a forgalmazójukat mindenki számára.

Nagy Márk