Rólunk

Ön itt van: Kezdőlap / Rólunk

A Szegána Kft-t 1990-ben három magánszemély alapította. Az alapítók a szegedi Gabonatermesztési Kutatóintézetben dolgoztak, mindannyian gazdag vetőmagos múlttal rendelkeznek. Termelés, termeltetés és vetőmag feldolgozás adta a gyakorlati hátteret. Mára a három alapító személy közül kettő kivált, így az alapítók közül Nagy Miklós, az ügyvezető igazgató maradt a vállalatnál.

A Szegána Kft. legfőbb tevékenysége a mezőgazdasági gépforgalmazás, emellett jelentős még az alkatrész és a vetőmag kereskedelem.

a656
A cég az évek folyamán folyamatosan bővült, a szegedi központ megvásárlása 1995-ben történt, mely korábban a helyi termelő szövetkezet központja volt. Ez a telephely azóta számos fejlesztésen ment keresztül. Jelenleg a raktáron levő gépek nagy része itt található. 2009-ben a cég Dunántúlon, Kaposváron is vásárolt egy telephelyet, ahol az érdeklődők meg is tekinthetik a gépeket.

a669
Országosan 8 területi képviselővel dolgozik a cég, akik személyesen is felkeresik a gazdákat, javasolnak az igényeknek megfelelő gépeket, bemutatják azokat, referencia helyeket mutatnak, a vásárlás könnyítése érdekében pedig segítenek az esetleges hitel vagy lízing ajánlattal. A 8 képviselet lefedi az ország teljes területét.

Büszkén állíthatja a cég, hogy teljes szántóföldi gépkínálattal áll a gazdálkodók rendelkezésére, de a szántóföldi gépek mellett ültetvény gazdálkodás, állattartás és kommunális gépek is megtalálhatóak a kínálatunkban. A cég termékeinél az alapvető filozófia, hogy minőségi, tartós, jól használható gépeket ajánljunk a gazdák számára, mert ezekkel elégedett lehet a kezelő, bizalma lesz az adott márkában, ezzel együtt a cégben is.

Ízelítő általunk forgalmazott legfontosabb márkákból, termékekből:  McCormick traktor, Everun rakodó, BOGBALLE műtrágyaszóró, JYMPA altalajlazító, MASCAR bálázó, bálacsomagoló és vetőgép, DAL-BO henger és tárcsa, CAFFINI permetező. Termékkínálatunk folyamatosan bővül!

Évente jó pár kiállításon, nagy területtel részt veszünk, ahol bemutatunk néhány gépet a kínálatunkból. Minden évben kiállítunk, Budapesten az AGROMASH EXPO-n, Debrecenben a FARMER EXPO-n, Bábonán a Bábolnai Napokon, továbbá még Szentlőrincen és Hódmezővásárhelyen is. A kiállításokon több termékünk is nyert már vásári díjakat itthon és külföldön is pl.: Bogballe műtrágyaszóró, JF silózó, DAL-BO henger.

a1815