Bogballe – Okosabb, gyorsabb, erősebb

Ez a Bogballe új M sorozatának a jelszava. A Bogballe kínálatában az M sorozat 3.000-6.000 kg maximális terhelhetőségű vázat, 1.250 litertől 5.550 literesig terjedően 29 méretvariációban rendelhető tartályt és 42 m max. munkaszélességet jelent. Az M sorozatú műtrágyaszórók lehetnek hidraulikus, számítógépes vagy automata súlymérős szabályzásúak, utóbbinál nincs szükség kézi kalibrációra, azt a szóró automatikusan menet közben végzi. De ez mind az eddigi M sorozatú Bogballe műtrágyaszórókra igaz volt. Mi is az újdonság? Kezdjük a címet hátulról megfejteni.

Erősebb

Átalakításra kerültek a korábbi M sorozat vázai, melyek immár M35 – 3.500 kg, M45 – 4.500 kg és M60 – 6.000 kg terhelhetőséggel rendelkeznek. Ezzel a Bogballe M60 a világ legnagyobb függesztett műtrágyaszórója, és az M45 a világ második legnagyobb függesztett műtrágyaszórója. Az átalakítás során 22 ponton változtattak a konstrukción.
Erősebb lett a hajtás kuplungja, így már 350 Nm nyomatékot át tud vinni, mely a növelt kijuttatási mennyiség (a Gyorsabb bekezdésben taglaljuk) miatt fontos.
A nagynyomású mosóval szemben jobban ellenálló az új logózás és feliratozás, és megjelent egy új jelmondat: it works – jól működik. Ezt a jelmondatot még a jelenlegi igazgató nagyapjának egy 1965-ös hirdetése inspirálta.

 

Gyorsabb

0-650 liter/perc vagy úgy is mondhatjuk, percenként akár egy big-bag-nyi műtrágya pontosan kijuttatható. A műtrágya mellett vetőmag és pellet pontos kijuttatására is van lehetőség. 5 + 1 féle kieresztő nyílás állítható a gépen (Normál, Max, Max+, Min, Micro és OFF) a kijuttatni kívánt anyag mennyiségének megfelelően. 

Kieresztő nyílás pozíció Anyagáram
STD Normál kieresztő nyílás < 300 kg/perc
MAX Nagy kieresztő nyílás < 450 kg/perc
MAX+ Nagy kieresztő nyílás + túlnyitás < 650 kg/perc
MIN Kis kieresztő nyílás – kis mennyiség precíziós kijuttatás < 75 kg/perc
MIC Mikro kieresztő nyílás < 15 kg/perc
OFF Nincs kieresztés 0 kg/perc

Gyorsabb kalibrálás a súlymérő automatika nélküli szóróknál. Az S-indicator kalibráló zsák eddig csak a hidraulikus műtrágyaszórók beállítását segítette, de mostantól minden nem „W”-s szóróhoz jár. A 30 sec alatt kiengedett műtrágya kg-beli tömegét egy a kieresztő nyílás méretének megfelelő állandóval megszorozva a kalibrációs értéket kapjuk, így a traktor beindítása nélkül elvégezhető a kalibráció.
Gyors vetéshez is használható a szóró, mellyel akár 3 kg/ha vetőmag (például facélia, repce…) is pontosan, egyenletesen kijuttatható, ami egyébként 0,3 g/m2kijuttatásnak felel meg. Figyelemre méltó pontosság!
Gyorsabb, alapos mosást tesznek lehetővé a vázon kialakított mosási pontok. Immár a magasnyomású mosó vize a legeldugottabb helyekre is könnyedén bejut. A mosás akadálytalanságát tovább segíti a védőrudak kihajthatósága, a sárvédők elhúzhatósága, a világítás-fényvisszaverő egység  lebillenthetősége és az új LED világítás teljes vízállósága.  
Könnyebben, gyorsabban fel lehet jutni a tartály tetejéhez az új, opciós 2 fokú oldallétrával, melyről a big-bag könnyen kivágható.
A tároló helységben a műtrágyaszóró könnyedén mozgatható az opciós tároló vázon, munka közben pedig a kerekek kézzel vagy hidraulikusan felhajthatóak. A kerekek és a felfogatásuk tengelye kosz és műtrágya elől elzárt.

Okosabb

Az ISOBUS-os vezérlőrendszer megújult, hogy teljesítse a legfrissebb Level 3 szintű kommunikációs igényeket is.
A Calibrator Zurf számítógéppel szerelt szórók egy adapterrel is felszerelhetők, hogy ISOBUS-os traktorral és hagyományos traktorral egyaránt üzemeltethető legyen egyazon Bogballe műtrágyaszóró.
A Dual Dynamic rendszer automata szakaszvezérlés esetén (tehát sorvezető GPS-szel együtt pl. Teejet Matrix Pro 570 GS-s és BoomPilot szakaszoló egységgel) hozamtérkép szerinti kijuttatáskor a gép munkaszélességén belül is tud különféle fajlagos kijuttatandó mennyiséget kijuttatni.
Szakaszolás esetén már nem csak 8 szakaszt különböztet meg a kijelzőn, hanem szakaszonként 5 alszakaszt is megkülönböztet, így már 40 szakaszra osztja a munkaszélességet. Az utóbbi két „okosítás” ráadásul a régebbi Calibrator Zurf szabályzó számítógépekre is egy frissítéssel feltölthető. 

Az új Bogballe M sorozatos műtrágyaszórók már rendelhetőek a SZEGÁNA Kft. területileg illetékes kollégáitól.

 

Nagy Márk